Bio

A zenekar története

A Takáts Tamás Dirty Blues Bandet 1989-ben Takáts Tamás és Gál Gábor alapították. Az első felállás a következő volt: Takáts Tamás – ének, dob, Gál Gábor – gitár, Vasvári Béla – basszusgitár, Áll Zsolt – gitár. Első koncertünk 1990 január 8-án volt, ezt a napot tekintjük „kezdet”-nek. Eleinte az 1920-as, 1930-as évek „blues-klasszikusait” játszottuk, ezt a zenei anyagot tükrözi az 1991-ben megjelent első anyagunk is. Budapesti és vidéki klubokban, fesztiválokon szerepeltünk, már írni kezdtünk saját dalokat is, melyeket játszottunk is koncertjeinken. 1993-ban a Zebra kiadó gondozásában jelent meg a „Takáts Tamás Dirty Blues Band 2”, melyen már több, azóta híressé vált muzsikus is közreműködött (Ferenczi György – szájharmonika, Molnár Gábor – dob, Gyenge Lajos – dob, Gyenes Béla – szaxofon). A CD-ről több dalunk  „sláger” lett (Pocsolyába léptem, Zakatol a vonat, A babám mindig haza vár…). Ez hozta meg az igazi áttörést: szinte minden – abban az időben még sűrűn megrendezett – blues fesztiválon, klubkoncerteken szerepeltünk. Ekkor már stabil tagként Ferenczi György szájharmonikázott, alkalmanként fúvós szekció (Kuncsner Mónika – harsona, Makó László – szaxofon, Kárpáti Dodi – trombita, Mákó Miklós – trombita) is színesítette a műsort. Az 1990-es évek budapesti, már-már kultikusnak mondott helyein játszottunk: Mogürt, Eötvös Klub, Fiatal Művészek Klubja, Fővárosi Művelődési ház, Kertészeti Egyetem klubja, Wigwam...

1995-ben „Húzom az igát” címmel jelent meg a következő album, melyre szintén felkerültek később közismertté vált dalok (Húzom az igát, Senki nem vigyáz rám, UFO…), de ekkorra már Engler Ferenc szájhamonikázott, Giret Gábor (R-Go) basszusozott és Idrányi Barna dobolt. Újjáalakult zenekarunk a következő évben „Élő Blues” címmel megjelentetett egy valóban „élő” albumot: azon a CD-n is többnyire külföldi előadók dalai szerepelnek. Ezeket a stúdióban a zenészek együtt-játékkal vettek fel, igazi „örömzenélés” volt, amolyan „jam-sassion” jelleggel, mindenféle utólagos „stúdiómunka” nélkül. Erre a lemezre vendégül hívtuk a kiváló gitáros stúdiózenészt, Sipeki Zoltánt (Presser Gábor ,Zorán, Deák „Bill” Gyula…), Papp Tamás dobost (Új Skorpió, Tátrai Band) és Gyenge Lajos dobost (Charlie, St. Martin, ESP…), utóbbi idővel a zenekar tagja is lett. Ezt követően néhány hónapig Barán Attila basszusgitározott, majd 1996-ban újabb tagcsere következett: a Ferenczi György és a Herfli Davidsonból kivált Patyi Sándor jött basszusozni. Abban az évben jelent meg az „Indulok tovább” című CD-nk, melyen hallható egy Beatles-feldolgozás is (Come Together) és egy régi-új dal „Várlak” címmel, melyet még az LGT játszott eredetileg (még Barta Tamás gitározott és Kovács Kati énekelt),  mintegy tisztelegve a nagy elődök előtt. A blues határait már érezhetően feszegetni kezdtük mind hangszerelésben, mind a dalok hangulatában: a hagyományos „bluesos betagozódástól” egyre távolabb kerültünk – örömünkre. Erről a CD-ről ezeken a dalokon kívül több is sikeres lett (Indulok tovább, Tokaj, A szív…).  1998-ban, ebben a felállásban vettük fel a „Megöl a vágy”-at, amin szintén sok dal lett közismert (Megöl a vágy, Kis UFO, Örök idő, Megvadult a világ …).  Ezt követte a zenekar 10 éves jubileumára 2000-ben megjelent eddigi lemezeinkről egy válogatás album „Best Of” címmel,  ebben az évben Gyenge Lajost Mike Zsolt váltotta fel a dobok mögött. A jubileum apropójaként a Petőfi Csarnokban adtunk koncertet neves kollégákkal együtt, ahol is vendégeink voltak: Póka Egon (HBB), Tátrai Tibor (HBB, Tátrai Band), Sipeki Zoltán, valamint a régi tagok és „harcostársak”, akik valaha velünk játszottak. Engler Ferenc szájharmonikás 2007-ben kivált a zenekarból, és mivel Tamás jól szájharmonikázik, a helyét ő pótolja. Következő lemezünk az „Ébredj fel!”  2008-ban jelent meg. Ezen is sikerült több dalt ismertté tennünk, sok színes és sokféle hangulatot tükröző zenei frázissal (Ébredj fel!, Ez az a nap, Álom, Száll, repül…). 2010-től Mikét Tóth Károly váltotta. Legutolsó önálló kiadványunk 2015-ben jelent meg a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával "Úton" címmel (Rock, Az életem, Várjuk a szép időt...).  Koncertjeinken keresztmetszetet adunk a zenekar történetéből: a korai blues-szerzők dalaiból és a megjelent CD-inken lévő slágereinken át a ritkán hallható dalainkig akár „hangosan”, akár „unplugged” változatban is játszunk. Mindezt úgy „követjük el”, ahogy Tamás az egyik lemezünk hátuljára írta a zenekar hitvallásaként: „minden hangot a zenészek saját kezűleg játszanak, az énekes pedig a saját hangján énekel”. A Blues Band tevékenységére mindig jellemző, hogy kisebb klubokban, szabadtéri rendezvényeken, és a sok ezer főt befogadó, nagyszínpados produkciók során egyaránt megállja a helyét, Tamás sokszor ironikus humorával és a dalok közti konferálásával is  „megtalálja a hangot”.

Nagy szakmai elismerést jelent számunkra az, hogy az évek során több jelentős, Magyarországon koncertező külföldi sztárzenekar vagy sztár előadó „előzenekarnak” minket választott: Bryan May (Queen), Alvin Lee (Ten Years After), Eric Burdon (Animals), John Mayall, Chris Farlowe, James Brown. A Blues Band Európa nem angol-nyelvű zenekarai közül elsőként játszott a Rolling Stones előtt 1995-ben Budapesten. Az elmúlt évek számtalan koncertje közül kiemelkedően fontosnak tartjuk például a bécsi Közép-Kelet-Európai Kulturális Fesztiválon, a finnországi Puistoblues Fest-en, az óbudai Sziget Fesztiválon 1992-től rendszeresen adott koncertjeinket. Kiemelkedően fontosnak tartjuk erdélyi, vajdasági és felvidéki fellépéseinket.

A kiadott CD-kről még többet a CD-k menüpontban részletesen is megtudhat az érdeklődő. A zenekar tagjairól és más zenekarbéli tevékenységeiről a "Takáts  Gál  Patyi  Tóth" menüpontok alatt kaphat bővebb információt az érdeklődő.

Takáts Tamás - ének, szájharmonikia, gitár

Gál Gábor - gitár

Patyi Sándor - basszusgitár

Tóth Károly - dob

Share this page